2018. április 12-én délután 2 órakor nyílt meg a veszprémi várban, a Szaléziánum Érsekségi turisztikai Központban Galla Endre festőművész kiállítása.
A meghívott vendégeket Pálfalviné Ősze Judit igazgató asszony köszöntötte, majd Zsilinszky Cecília, a Szent Mihály Bazilika karnagya egy Wass Albert verset és két erdélyi népdalt adott elő. A kiállítást Benkő Cs. Gyula Ferenczy Noémi- és Horváth Endre-díjas festőművész nyitotta meg, akinek beszédét teljes terjedelmében az alábbiakban közzétesszük:
Hölgyeim és Uraim! Kedves megjelentek!
Régi mesterek véleménye szerint a művészek abban különböznek embertársaiktól, hogy haláluk megduplázható: Először fizikai értelemben távoznak, másodsorban akkor, ha életművük szétszóródik, nyoma veszetten elenyészik, feledésbe merül.
Itt, és most kegyelmi pillanatot élünk meg.
A mai kiállítás alanya Galla Endre festőművész, rajzpedagógus. Életművének jelentős része unokája révén megőrződött, megóvatott, így most betöltheti alapvető funkcióját, újra a nyilvánosság számára is láthatóvá, befogadhatóvá, élményforrássá válhat.
Az alkotó 47 éve nincs közöttünk. Még a XIX. század végén, 1897-ben született Dunapentelén. Családi háttere kettős indíttatással szolgált számára:
Édesapja, a helyi iskola igazgatótanítója volt. Anyai nagybátyja az a Pentelei Molnár János, aki Csebi Pogány Istvánnal és Soproni Horváth Józseffel a mindenkori magyar akvarell festészet legjelentősebb triumvirátusát alkották.
Galla Endre mindkét pályát alkotó módon összekötve – befutotta.
A nagybátyja által felismert kiváló tehetségű fiatalember először Révész Imre keze alatt rajztanári képesítést szerzett a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, majd Benkhardt Ágost, valamint Csók István növendékeként a mesterképzőt is elvégezte.
Már főiskolás korában, 1918-ban kiállítóművészként is bemutatkozott, ami aztán hosszú évtizedeken át folyamatos része volt életpályájának.
Pedagógiai indíttatása eredményeként az un. „hagyományos művész életforma” vállalása helyett 1925-től gimnáziumi rajztanárként és rajzszakfelügyelőként dolgozott, amit csak egy időre szakított meg a II. világháború, a katonai szolgálat, majd a hadifogság.
A gimnáziumi rajztanítás 1950. évi megszűntetése után egy ideig általános iskolában, majd újra gimnáziumban és szakfelügyelőként is tevékenykedett. Ez irányú munkásságának fontos része volt több, a rajztanítással összefüggő tankönyv és tanári kézikönyv megírása is. Ilyen volt például az 1940-ben első ízben megjelent „A rajz könyve” című műve, amely a fiú és leány középiskolák, valamint a polgári iskolák I-IV. osztályai számára készült. Ez a Szent István Társulat gondozásában 1945-ig 7 kiadást ért meg.
Ugyancsak fontos munkája volt az 1962-ben a Tankönyvkiadó által megjelentetett „Az ipari rajz elemei” című kísérleti tankönyve, amelyet az általános gimnáziumok politechnikai oktatása számára készített. Ez a tankönyv bizonyíték arra, hogy tudatában volt annak a fontos ténynek, hogy a rajztanítás célja nem elsősorban az un. „művészeti nevelés” – persze ez is fontos – a lényeg az egyéni képességek és készségek teljes körű kibontakoztatása, kifejlesztése, amelyek megalapozzák a mindennapos gyakorlati, ipari, mezőgazdasági tevékenységek jó színvonalú végzését, valamint a tudományos kutatásokat is. Ezeknek elsőrangú eszköze a rajz.
Azt, hogy rajzpedagógusként hol helyezkedett el a szakmai palettán, jól jelzi, hogy elsőként kapta meg a szakma elismerésére alapított Székely Bertalan érmet.
Megbecsülését jelzi, hogy a mai Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, ahol 1925-50-ig tanított, élő honlapján a híressé vált tanáraik között megemlékezik Galla Endréről, mint festőművészről, mint tanárukról, mint tankönyvíróról.
Tanári munkájához szervesen kötődik festői alkotó tevékenysége, amely ugyancsak végigkísérte életét, és amely optimális szimbiózisban a tanári pályával, kölcsönösen hatott egymásra.
Ha képeit szemléljük, azonnal szembetűnik, hogy a festészet teljes eszköztárával tökéletesen rendelkezik. Rajztudása, komponáló készsége, színhasználata, mind-mind a festészet szakmai mesterségbeli részének kiemelkedő birtoklását bizonyítja.
Összevetve számos látványosabban kiemelt, premizált, a hazai művészettörténetben jelentősen számon tartott alkotótársa művészetével, kitűnik, hogy felkészültségben semmiben nem marad el tőlük, sőt jó néhányukat tehetségével túlszárnyalja.
Az egyes festészeti eljárásokat igen magas színvonalon műveli. Mind akvarelljei, mind olajképei, pasztelljei erről tanúskodnak. Példaként megemlíthetjük, hogy akvarelljei a műfaj legjobbjai közé emelik, a mívesség, a finom áttetszőség, színgazdagság tekintetében, nemcsak hazai összevetésben.
Ha festészetét művei alapján jellemezzük, alkotásai a XIX-XX. század legjobb hazai természetelvű vívmányaira épülnek, azok folytatásai, továbbgondolásai (pl. Nagybánya). Művei példamutató becsületességgel, tökéletességgel jelenítik meg a választott témát. A maga körül megélt, megtapasztalt, meglátott világ jelenti számára a forrást. Képei mentesek mindennemű öncélú modernkedéstől és divat követéstől. Emberi és ember számára született művészet ez, amelyet korunkban - amikor tobzódnak a divatok, a „trendiség”, a mindenáron mást teremtés igénye - különösen nagyra kell értékelnünk és becsülnünk.
Ez az a művészet, amely szellemiségével valóban nem a pillanatnak, nem az enyészetnek, hanem a múltban gyökerező jövőnek készült. A teremtett világ és az ember közötti összhangot kutatja és emeli fel olyan módom, amely az ember számára értelmezhető, befogadható, gazdagító, örömet szerző anélkül, hogy közhelyessé, érzelgőssé válna. A szépséget és a harmóniát teremti meg.
Olaszországi utazásaim alkalmával tapasztaltam meg a múzeumokat, templomokat járva, hogy a századok során számtalan igen magas művészi kvalitást felmutató alkotás született, olyan művészektől, akiket napjaink művészettörténete szinte egyáltalán nem, vagy csak lokálisan tart számon, viszont ez adja meg azt a széles fundamentumot, amelyhez a művészettörténet óriásainak csak egy csipetnyit kellett hozzáadni, vagy csak egy kicsivel több szerencsével járni ahhoz, hogy alkotásaik ebből a közegből kiemelkedjenek.
Galla Endre művei múzeumokban, közgyűjteményekben nem gyakoriak, viszont egyértelműen fontos és színvonalas részei annak a szilárd építménynek, amely az egész hazai művészetet jelenti artisztikuma, humánus mondanivalója, hitelessége, becsületessége, szakmai, művészi kiválósága alapján.
Hölgyeim és Uraim!
Itt és most egy olyan újjászületésnek vagyunk tanúi és élvezői, amely egy alkotó újrafelfedezéséhez, a művészeti vérkeringésbe történő ismételt bekapcsolásához vezető út egyik fontos, és remélhetőleg nem utolsó állomása.
A művész unokájának, a művészi hagyaték gondozójának kívánom, hogy legyen ereje és kitartása folytatni az utat, amelynek eredményeképpen Galla Endre elfoglalhatja méltó helyét a magyar művészettörténetben. Reméljük, hogy mi most, és a jövő közönsége is lelkileg, szellemileg egyaránt gazdagabbá válhatunk általa.
Külön kiemelem a tárlat befogadóinak és rendezőinek szerepét is, akik lehetővé tették, hogy megszülethessen és a nyilvánosság elé kerülhessenek e művek. Köszönet érte.
Galla Endre művészetét őszinte szívvel és örömmel ajánlom megtisztelő figyelmükbe. Fogadják értőn és nyitott szívvel, szeretettel!
Köszönöm, hogy meghallgattak. A kiállítást megnyitom.
Veszprém, 2018. 04. 12.
